2012. február 16., csütörtök

Szívás Dohában + félnap Saigon

Kb. 8 órája hagytuk el a lakást és még kb. ugyanennyi, hogy elérjük Saigont. A Qatar Airways az úton hozta a várakozásokat, bár a felfokozott elvárásainknak nem tudott maradéktalanul eleget tenni, de a kaja és a kiszolgálás jó volt. Az meg teljesen feldobott, hogy olyan filmeket lehetett nézni, amik mostanában mennek a moziban (pl. A hatalom árnyékában-t meg a Moneyballt) azzal a kisebb gikszerrel, hogy angol felirat nem volt hozzájuk, úgyhogy lehet, hogy ha egyszer újranézem majd magyarul – végül a Moneyballt – akkor érnek majd meglepetések. Dani is azt nézte, de egyelőre nem egyeztettük a sztorit.  De jópofa, rengeteg sorozat is fenn van, a big bangtől a himymig és egész naprakész részekkel.

Szóval kb. öt óráig rendben is lett volna a dolog, de akkorra már elkezdtünk nagyon szenvedni, a gép pedig végeláthatatlannak tűnő körözésbe fogott Doha felett. Mivel összesen 1:50 percünk volt a hivatalos menetrend szerint az átszállásra és őrülten vágytunk egy kávéra és cigire ez a körözés elég rendesen cibálta az idegeinket. De a java még csak ezután jött. Végül csak leszállt olyan húsz perccel később, akkor betereltek minket egy buszba, ami konkrétan dugókba keveredett a reptéren. Nem tudjuk, hogy ez egy átlagos qatari este vagy csak most sűrűsödtek össze ennyire a járatok, de a busznak várnia kellett, hogy egyáltalán beférjen a megállóba, ami azért egy reptéren elég meglepő.  Azt hallottuk, hogy most építenek egy új repteret és az este fényében ennek igazán itt az ideje. Szóval ez lecsípett valamennyit az átszállási időnkből. A buszból kiszállva jött a legkellemetlenebb meglepetés, olyan embertömeg várakozott, tömött sorokban kígyózva, mintha a fél fejlődő világot szállították volna ma ide. A nyugis, pihenünk egy órát, kávézgatunk meg összeszedjük magunkat jellegű tervek porrá omlottak, a fő kérdés az lett, hogy egyáltalán elérjük-e a gépet. Végül ezzel nem volt gond, meglepően gyorsan haladt a tömeg, az ellenőrzésen látszott is hogy eléggé készen vannak, a gépet se szedették elő csak áttereltek minket gyorsan. Úgyhogy mostmár újra itt ülünk és repülünk tovább, amilyen kellemes volt a felszállás ezzel a bazinagy Boeing 777-essel, annyira ráz most, de talán mert Indiai-óceán felett repülünk. Mindenesetre ez a gép elég szuper, jó nagy hely van itt is a lábnak, vannak feliratos filmek is és talán előbb-utóbb egy kávéhoz is hozzájutunk.
Na időközben eltelt néhány óra, még aludni is sikerült valamennyit. Nemsokára jön egy technikai megálló Bangkokban, azután pedig remélhetőleg végre odaérünk.
Ez kisebb tévedés volt, a technikai megálló közepére úgy éreztük, valami szürreális jelenetbe csöppentünk. Leterelték a leszállókat (ijesztgettem is Danit, hogy lehet, hogy ez a légiközlekedés jövője, hogy mint a többinél, lesznek megállók és szabadon lehet fel-le ugrálni adott szakaszokra – ez egy olyan embernek, akit kikészít a fel- és leszállás ezek nem túl derűs kilátások. Szóval emberek le, aztán 2-3 stewi rohangált fel-alá egy olyan számlálóval a kezükben, ami tikkelő hangot hallatott ha lenyomják – na ezzel min. 15-ször sikerült megszámolniuk a megmaradt 22 utast. Ezután, csakúgy a semmiből itt termett kb 20 sárga mellényes csajszi, akik nekiálltak kipucolni a gépet miközben mi továbbra is itt ültünk rajta és csak bambán bámultuk a sürgölődést. Remélem lassan megyünk tovább.
Végül elértünk Saigonba, átverekedtük magunkat az immigration office-on, sikerült váltani (70 usd = 1.4 millió dong, elég nagy királynak érezzük magunkat ennyi pénzzel a zsebünkben =), meglett a szállás is ami teljesen korrekt. Esni nem esett az előzetes rémület ellenére, de ha azt mondom, mellbevágott minket a trópusi időjárás, akkor enyhén fogalmaztam. Öt körül nekiindultunk, hogy kicsit felfedezzük a környéket és hatkor már egy padon pihegtünk olyan szinten párás és tömény a levegő. Ahol persze egyből megjelent egy csapat diák, hogy az angol nyelvtudását rajtunk gyakorolja, el is elkeserítettük őket, hogy Magyarország nem a rózsatermesztésről híres aztán leléptünk, mert aranyosak voltak de a francnak volt kedve angolul bájcsevegni. Kellemetlen szagok egyelőre nincsenek, krákogás-köpködés se nagyon – majd gondolom vidéken meg északon jön a feketeleves. Ki vagyunk kicsit purcanva, úgyhogy kilencre vissza is jöttünk, még kb. 11ig megpróbáljuk kihúzni, hogy beálljon a ritmus (bár végülis előző éjszaka két órát aludtunk, úgyhogy ha nem megy, erőltetni nem fogjuk) aztán holnap városnézés egész nap, este meg repülünk át Hanoiba. Úristen, de jó lesz aludni. Amit eddig láttunk ebben a pár órában az tetszett, de ilyen állapotban nagyon sűrű volt, rengeteg ismeretlen gyümölcs és kaja, hihetetlenül megtömött riksás biciklik, színes és 8-9 emelet magas keskeny házacskák – a hotelünk is egy ilyenbe épült – szóval jópofa, csak fel kell még dolgozni. Képek sincsenek egyelőre :) Hopp, most elkezdett szakadni az eső, alszunk is inkább.És egy kis beharangozó, a következő posztot Dani írja amiben eddig leszűrt elméleteit fogja megosztani Veletek.




4 megjegyzés:

  1. Aludni ráértek itthon is, inkább termeljétek a képeket! :-) jó ötlet a blog, várjuk a bejegyzéseket..(képzeld , az Ideában rövid ideig átvetted a vezetést:-) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen-igen, estére már lesznek képek, bepótoljuk az elmaradást :) Nem csodálom, azért ez a minimum ha Zoli kezeli, inkább az a fura, hogy utána elvesztettem =)

      Törlés
  2. Eddig tök érdekes, gondolom ezután sem lesz unalmas. Főleg, hogy már rögtön az első posztban belinkeltétek a rendkívül erős konkurenciát :)
    Én amúgy arra emlékszem, hogy az az egy para volt a blogírásban, hogy mindig baromira vártam a kommenteket, és ha nem jött elégséges mennyiségű, akkor csalódott voltam :)

    VálaszTörlés
  3. Szia!pedig irtam!fura hogy nem jelent meg!na mindegy remelem most sikerul!erezzetek jol magatokat es igyal eleg vizet(palackosat) es kostolj meg mindenfele finom gyumit(csak mosd meg elotte-palackos vizzel:)hehe pusszancs

    VálaszTörlés