Hol is kezdjem? nem rossz dolog ez a blogírás, de
ha eltelik úgy egy jó pár nap, hogy nem írunk semmit, akkor hirtelen nagyon
nehéznek tűnik összefoglalni, hogy mik is történtek ezekben a napokban. Közben
pedig annyi minden jut nap közben az ember eszébe, hogy ezeket el kéne
mesélni...aztán persze estére elfelejtjük.
Hanoiról nem sok szó esett, összességében
tetszett nekünk a város, míg Saigon érezhetően egy igazi nagyváros, addig
Hanoinak azok a részei ahol, mi mászkáltunk sokkal sűrűbbek, szűkebb utcákkal és
rengeteg emberrel és robogóval mindenütt. A régi negyed egy nap alatt
kényelmesen bejárható, gyakorlatilag kicsit olyan az egész mint, egy hatalmas
piac, ahol a különböző utcák különböző árufajtáknak vannak szentelve - pl. az
útvonalunk általában egy lakatos utcán haladt keresztül. Az Irodalom Temploma a kínai fennhatóság alatt épült (aztán persze a háború alatt lerombolták és újraépítették később ugyanúgy) pagodaszerű kis épületekkel körülvett udvarokból állt. Ami nagyon tetszett nekünk, hogy az egyik udvarban csak és kizárólag jó nagy darab teknősbékákon ülő kőtömbök találhatóak - mint aztán rájöttünk, ezek az itt végzettek diplomái. Elmentünk még a Ho Chi
Minh Mauzóleumhoz, ami teljesen úgy néz ki, ahogy az ember azt elképzeli,
hatalmas tér a közepén egy kis kocka épülettel és fehér egyenruhás díszőrséggel
mindenütt. Sajnos amúgy zárva volt, így nem róhattuk le tiszteletünket. Egyébként állítólag bent is kétméterenként állnak az őrök, és mindenkire rászólnak, aki megáll vagy beszél, egy fényképezésért meg valószínűleg húsz év riksakuliság jár. Este megnéztünk egy water puppet showt, aminek kapcsán kidolgoztuk
azt az elméletet, hogy ha a vietnamiak nem a szívósságuknak köszönhetik a
megnyert háborúikat, akkor feltétlenül annak az évszázadok óta halmozódó
frusztrációnak, amit ezek a water puppet előadások jelenthetnek, ha évszázadokig ez az egyetlen szórakozásod. Nem, egyébként
nem volt ennyire rossz, egész hangulatos lett volna ha nincs tele európai és
ázsiai turistákkal, akik képtelenek feldolgozni azt a tényt, hogy nem örökíthetik
meg a sötétben zajló előadást - és ennek köszönhetően körülbelül tizenöt
másodpercenként villant egyet valamelyik vaku a nézőtéren. Ami az előadást
emellett emlékezetessé tette az a zenekar volt, azon belül is az egyik nő
szólója, aki egy egyhúros hangszeren játszott és csikart ki a hangszerből
egészen elképesztő hangokat, lenyűgöző volt. Maga a bábjáték kellemesen gagyi
volt, mindenféle kis népmese víz alól mozgatott bábukkal előadva, utána pedig
sétáltunk egy nagyot a Teknősbéka tó partján és az éjszakai piacon, ami meglepő
módon helyiekkel volt tele. Annyira nem vészes egyébként ez a népség, egyelőre
egy-két kivételtől eltekintve nem olyan agresszívak még ezeken a részeken se és
viszonylag könnyen elfogadják, hogy ha egyértelművé tesszük, hogy nem akarunk
vásárolni.
A Hanoiban mászkálós nap után másnap reggel
indultunk el a Halong-öbölbe, egy olyan túrával, ami két napot és a hajón
töltött éjszakát foglalt magában. Saigon és Hanoi érdekes volt, de azt hiszem
ez volt az első olyan nap, amikor végre tényleg elkezdtük érezni, hogy
tulajdonképp itt vagyunk és nyaralunk. Az öböl lenyűgöző volt, erről mások is
írtak már de tényleg van egy olyan érzése ilyenkor az embernek, hogy amit
ennyire beharangoznak az úgysem lehet akkora szám és ezután igazán jólesik
csalódni, hogy de, lehet. Miután kifutott a hajó annyira békés lett a
környezet, hiába a sok turista ezerötszáz négyzetkilométeren nem érzed úgy,
hogy zavaró lenne, hogy néha-néha feltűnik és elsiklik melletted egy másik
turistahajó. A Halong-öböl közel kétezer szigetből áll, de persze nem mindegyik körül lehet hajózni, minden hajónak előre be kell nyújtania egy pontos útitervet és aztán GPS-szel követik, hogy betartja-e. Amint beültünk a mikrobuszba gyanús lett, mintha magyar hangokat hallanánk, meg is beszéltük, hogy biztos ők is a Khívásoknál látták azt a tippet, hogy ezt a társaságot érdemes választani (és igen). Nem tudom szerencsénk volt-e ezzel a túrával, vagy az ár és a program önmagában differenciálja-e a célközönséget, de több szempontból nagyon elégedettek voltunk. Jópofa társaság jött össze és a közös kajálások kifejezetten érdekesek voltak, volt egy német pár (a nő minden helyszínen kikérdezte a túravezetőt arról, hogy ott mit tesznek a környezetvédelemért - ami egyébként jogos, csak egy úszófalunál, ahol kb. napi 1-2 dollárból élnek az emberek előre sejteni lehet, hogy nem ez élvez prioritás), az ír fickó és a felesége, ahol egyiküknél nyolcan, másikuknál tizenegyen vannak testvérek és ahol az unokatesók azért gondolják meg kétszer az esküvőt, mert kapásból a családból vagy kétszáz embert meg kell hívni. Volt még egy dél-koreai és egy holland pár is, előbbiek klasszikus ázsiaiként mindenhol fényképeztek, vigyorogtak és ugráltak, de egyébként nagyon helyesek voltak. Szóval érdekes volt hallgatni, ahogy a különböző témáknál mindenki elmesélte, hogy náluk ez hogy is működik. És ott volt a két magyar is, akikkel a legtöbbet beszélgettünk, Zoltán és Móni akik hat évig éltek Angliában, aztán úgy döntöttek hazaköltöznek, mert ez volt az eredeti tervük, aztán egy év után úgy érezték mégsem működnek otthon jól a dolgok és most készülnek vissza - a visszaút és a felmondás közti öt hetet pedig egy ázsiai útra használták ki. Nekik a Halong-öböl volt az utolsó megálló, úgyhogy megosztották velünk az addigi tapasztalataikat, kiderült hogy voltak egy félnapos túrán azon a szigeten, ahol a vége felé pihenni fogunk két napot és teljesen oda voltak érte. Első nap a háromórás út után Hanoiból elmentünk egy hatalmas cseppkőbarlanghoz - bár a hazaiak után ez azért nem vágott a földhöz minket - de szép volt, látszott, hogy ez egy bevett turistaprogram mert rengeteg hajó és ember gyűlt össze abban a kis öbölben. Elég hideg volt sajnos (de legalább Hanoi óta nem esett), úgyhogy nagyon drukkoltunk, hogy a következő programpont - a kajakozás - ne maradjon el. Szerencsére a hajón mindenki ugyanennyire lelkes volt, úgyhogy a hideg dacára kajakokban ültünk (én váltócuccnak csak szoknyát vittem szóval abban :) és mentünk néhány kört, elkajakoztunk egy úszó falu körül, láttuk a víz alatti osztriga és kagylónevelő telepeket és persze sokkoló volt a látvány, hogy emberek ilyen körülmények között élnek. Meg persze ez mindig nehéz kérdés és ezzel már azóta is szembesültünk párszor, hogy elég bizarr dolog ahogy egy gyönyörű természeti környezet közepén odamész, hogy megnézd mint valami állatkertben, hogy hogy is élnek ott az általában elég szegény és turizmustól függő emberek. Ez inkább Sapában volt nagyon markáns, itt csak üldögéltek a kis úszó házak verandáján az emberek, vacsoráztak meg tévéztek (konkrétan mindenhol van parabolaantenna, például utána találkoztunk egy csónakban élő családdal akik szintén épp valami meccset néztek élőben). Ugyanakkor a kontraszt ellenére persze tudja az ember, hogy a turizmus sokat segít abban, hogy a körülményeik javuljanak és a kormány számára is fontosabbá teszi ezeket a részeket. A másnapi program rövidebb volt, kora reggel felmentünk az egyik sziklán található kilátóba és onnan néztük ahogy ébredezik az öböl, egészen gyönyörű látvány volt.
A túrán a természeti szépségek mellett a legnagyobb élményt a túravezető adta, Dan(g). Egyrészt nagyon jól beszélt angolul, másrészt őszintén lelkesnek tűnt és minden kérdésre kimerítő választ adott, mesélt a rizstermesztés folyamatáról (ezt eddig is tudtuk, de baromi macerás dolog ez a rizs), aztán sokat beszélt Hanoiról, a háborúról (az ő apja is harcolt, és sebesülés nélkül megúszta, de volt olyan nap, hogy nyolc barátja veszett oda).
Meglepő adatok Hanoiról és Vietnamról:
- 1999 óta itt is van születésszabályozás, itt két gyerek az ingyenes és utána kell büntetést fizetni. Ez azért is fontos, mert a földek öröklése úgy van kialakítva, hogy az első két gyerek örököl, a harmadik viszont már nem kap semmit. Nem is csak a pénzbüntetés a visszatartó erő, hanem hogy állami munkahelyről azonnal kirúgnak, ha becsúszik egy harmadik kölök.
- az átlagkereset 200 dollár és a legtöbben még mindig a mezőgazdaságból élnek
-Vietnam a második legnagyobb kávéexportőr, gesztenyéből pedig világelsők
- Hanoi régi negyede a második legdrágább ingatlanterület Ázsiában Tokió után (ez Unesco örökség is), Dang szerint az átlag négyzetméter ár azon a részen 8 millió forint - ami egészen hihetetlennek tűnt
- Hanoiban 7.7 milliónak élnek és 2.2 millió motor van regisztrálva
- az autókra baromi magasak az adók,gyakorlatilag maga az autó is luxuscikk, Attila azt mondta, hogy ezért is látni ennyi luxuskocsit, mert egyszerűen annyira drága egy autó hogy ha már vesz valaki, akkor kb. mindegy hogy mit vesz
A túrán a természeti szépségek mellett a legnagyobb élményt a túravezető adta, Dan(g). Egyrészt nagyon jól beszélt angolul, másrészt őszintén lelkesnek tűnt és minden kérdésre kimerítő választ adott, mesélt a rizstermesztés folyamatáról (ezt eddig is tudtuk, de baromi macerás dolog ez a rizs), aztán sokat beszélt Hanoiról, a háborúról (az ő apja is harcolt, és sebesülés nélkül megúszta, de volt olyan nap, hogy nyolc barátja veszett oda).
Meglepő adatok Hanoiról és Vietnamról:
- 1999 óta itt is van születésszabályozás, itt két gyerek az ingyenes és utána kell büntetést fizetni. Ez azért is fontos, mert a földek öröklése úgy van kialakítva, hogy az első két gyerek örököl, a harmadik viszont már nem kap semmit. Nem is csak a pénzbüntetés a visszatartó erő, hanem hogy állami munkahelyről azonnal kirúgnak, ha becsúszik egy harmadik kölök.
- az átlagkereset 200 dollár és a legtöbben még mindig a mezőgazdaságból élnek
-Vietnam a második legnagyobb kávéexportőr, gesztenyéből pedig világelsők
- Hanoi régi negyede a második legdrágább ingatlanterület Ázsiában Tokió után (ez Unesco örökség is), Dang szerint az átlag négyzetméter ár azon a részen 8 millió forint - ami egészen hihetetlennek tűnt
- Hanoiban 7.7 milliónak élnek és 2.2 millió motor van regisztrálva
- az autókra baromi magasak az adók,gyakorlatilag maga az autó is luxuscikk, Attila azt mondta, hogy ezért is látni ennyi luxuskocsit, mert egyszerűen annyira drága egy autó hogy ha már vesz valaki, akkor kb. mindegy hogy mit vesz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése