E: A második nap Baganban már sokkal
szerencsésebben indult. Még előző este elmentünk egy kicsit sétálni meg
vacsizni, és közben elkezdtük a szembejövő helyeken megkérdezgetni, van-e
másnapra guide. Először elég reménytelennek tűnt, az első pár helyen közölték,
hogy esélytelen, de végül a harmadiknál szerencsével jártunk és sikerült is fél
napra ledumálni. Másnap úgy terveztük, hogy elektromos bringákkal megyünk, ami
elég vicces, mert igazából ezek
gyakorlatilag leegyszerűsített robogók, nem pedig olyanok, amiknél rásegít az
aksi – amit az ember a tekeréssel feltölt. Szóval ezeken csak azért van pedál,
hogyha valahol lemerülne, akkor azért ne kelljen hazáig tolni, de ezt
leszámítva egy kis robogónak felelnek meg. Úgy tűnik itt Burmában az a policy,
hogy ha valamivel volt már egyszer gond, akkor jobb azt végleg betiltani, biztos ami biztos – Baganban a
robogók egy pár évvel ezelőtti nagy baleset miatt kerültek tiltásra – de csak a
turistáknak, a helyiek ugyanúgy roboghatnak.
Másnap szépen megreggeliztünk, a
guide is megjelent, kibéreltük a bringákat és újra nekiindultunk. Én egy kicsit
féltem az elején, főleg amikor már letértünk az aszfaltról és azért azokon a
részeken, ahol sok homok volt a földúton lehetett érezni, ahogy néha megcsúszik
egy kicsit – de azért az ilyen helyeken jó lassan mentünk és a végére már
nagyon élveztem.
A vezetőnk elég jónak bizonyult, persze az ő angolján is
lehetett volna mit csiszolni, de azért sok mindent elmagyarázott, például
rögtön az elején, hogy milyen buddhista tanításokat jelképez, ahogy a pagodák
felépülnek. Van az alsó három szint, az emberi létről, az első a folyamatos
változást, a második a folyamatos szenvedést, a harmadik pedig, azt hogy
valójában semmink nincs (kb mert úgyis meghalunk) jelképezi. Utána jön hét
szint arról hogy élj, (gondolkozz helyesen és hasonlók), aztán a körök körbe,
amik az élet állandóságát-körforgását jelentik. Utána a hegy alakul tető
jelképezi a Mount Meru-t, ami a hindu és buddhista mitológiában is szent
hegyként szerepel, tetején a mennyországgal. Végül az általában esernyő,
lótuszvirág alakú tető pedig a Nirvánát jelképezi.
D: A fél napba végül elég sok minden belefért, végigjártuk
az összes érdekesebb templomot, amit előző nap kihagytunk. Sajnos azért a
legtöbb eléggé leromlott állapotban van, a falfestmények kifakultak, jó részük
egyszerűen lemállott, a külső domborművek is csak néhol maradtak meg épségben. A
helyzeten a „genious goverment” – ahogy a
guide többször emlegette – sem segített, néhol egyszerűen fehérre meszelték a
falakat, máshol betonnal van kiöntve a fél templom. Ettől persze még
lenyűgözőek és kicsit még hozzá is tesz a hangulathoz ez az elhanyagoltság, de
azért vissza kéne még egyszer jönni azután, hogy mondjuk a japánok és németek
beletesznek egy pármillió dollárt a restaurálásba, ahogy Angkorban.
A második állomáson Buddha előző életeit ábrázoló
falfestmények voltak, mondjuk az (asszem) 450-ből egy jó pár hiányzott, ezeket
egy német fazon fogta, és fűrésszel négyzetekre vágta, most valamelyik német
múzeumban vannak. (Viszont valószínűleg restaurálva és normális körülmények
között tárolva, de ezt a megjegyzést megtartottuk magunknak). A Buddha korábbi
reinkarnációiról szóló sztorikat amúgy az összes burmai ismeri, tanítják őket
az iskolában és nyilván a szerzeteseknél töltött időben is, mindegyiknek van
valami jó kis erkölcsi tanulsága, a nekünk elmesélt, egy elefánt, egy majom,
egy fa és egy madár vetélkedéséről szólónak például az, hogy külső
megjelenéstől függetlenül tisztelj mindenkit, , mert lehet, hogy okosabb és
tapasztaltabb nálad – vagy valami ilyesmi.
Az utolsó állomás az Ananda nevezetű templom volt, amiben
három, koncentrikus négyzet alakú folyosó van, régen a legbelsőn csak a király
és családtagjai, a középsőn csak a papok és szerzetesek tartózkodhattak, a
legkülső volt a ’zembereké. A trükk az, hogy az eredeti Buddha-szobrok (ebből
mára csak kettő van meg) úgy voltak megcsinálva, hogy a belső folyosóról
(közelről és alulról) nézve éppencsak játszik valami mosoly a szájuk szélén, a
külsőről nézve viszont szélesen vigyorognak. Ezzel az építtető király (az első
Burmai Birodalom egyik megalapozója, ha megölnek se tudom felidézni a nevét)
azt hozta ország-világ tudomására, hogy a saját családjánál és a tudós papoknál
is jobban szereti a népét.
Fél egykor végül útjára engedtük a srácot, akitől még
kaptunk egy tippet arra, honnan nézzük a naplementét, mert a nagyobb,
megmászható pagodákon iszonyat tömeg van esténkén. Megebédeltünk egy vega
helyen (nagyon vicces angol nevű helyek vannak, ez pl. 'Be kind to animals' néven futott), aztán még nekiindultunk a tájnak a bringákkal. Önmagában az is elég
nagy élmény, hogy csak mész a földutakon, és tényleg nagyjából 100 méterenként
van egy kisebb-nagyobb építmény, ha éppen olyanod van, akkor veszel egy hideg
üdítőt és felülsz az egyikre pihenni, a hangulati pontszámot pedig az is
megdobja, hogy a helyiek még nem tűntek el teljesen a templomok közül se,
itt-ott kis megművelt földecskék, kecskéket terelő pásztorok, mocskos de
boldogan vigyorgó kisgyerekek és egyéb, szigorúan autentikus elemek jönnek
szembe.
E: Baganban amúgy kétszer is ettünk ilyen zöldtealevél
salátát és továbbra is csodálatosnak bizonyult, meg kell majd tudnom hogy
készül!
D: Menet közben egy időre felvettünk egy jó ötvenes francia
nőt, aki egy darab félliteres vizespalackkal nekiindult kocogni a 42
négyzetkilométernek (és a napon kb. ugyanennyi foknak) úgy, hogy nemhogy a
szállodája nevét nem tudta, de még azt sem, hogy a három közül melyik
településen lakik. Miután rájött, hogy biztos mégsem arra, amerre mi megyünk,
leszállt, és újra futni kezdett az ellenkező irányba, visszafele meg már nem
láttuk – azért bízunk benne, hogy begyűjtötte a Tourist Police (minden
épületükre nagy betűkkel ki van írva, hogy May I Help You, így, kérdőjel
nélkül) és hazajuttatták.
A naplementés
helyszín viszont hamar elfeledtette ezt a közjátékot, egy jó darabig úgy
tűnt, kettesben leszünk egy kicsit kisebb, félreesőbb, de az egész tájra
kilátást nyújtó templom tetején. Végül befutott még három ember, de így is elég
laza volt teljes nyugalomban végignézni és végighallgatni, ahogy megváltoznak a
fények és megőrülnek a madarak. Ezután már csak a hazavezetés, a vacsora és az
volt hátra, hogy lélekben elkezdjünk készülni az újabb buszútra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése