Két nap az Inle-tónál

Miután hajnali fél hatkor dideregve lekecmeregtünk a buszról és egy nyitott platós kocsin elvitettük magunkat a szállásra egyből le is feküdtünk aludni kicsit – tényleg jófejek nagyon, hogy simán hagyják hogy reggel hatkor elfoglald a szobád, ha akkor esel épp be. Aludtunk kb. tízig, ettünk valamit, aztán lebeszéltük a recepcióssal, hogy hajókázni mennénk a tóra, és jött is értünk a kocsi, hogy elvigyen a kikötőbe. A tavon ilyen long-boat típusú hajók közlekednek, amik egyrészt nagyon kis kecsesek, másrészt rohadt hangos motor van bennük, de szerencsére – lehet hogy azért mert már kb dél lett mire elindultunk, vagy azért mert azért elég nagy a tó – de viszonylag jól eloszlottak a turisták és csak néha-néha jött egy másik hajó szembe (vagy húzott el mellettünk, mert vszeg kifogtuk a leglassabb csónakot az egész tavon). 

Nálam általában minden útnál van egy pont, amikor elkezdem felfogni, h úristen tényleg itt vagyok, ez itt jött el (Vietnamban a Halong-öbölnél, úgyhogy úgy tűnik, valami víz meg hegy kell hozzá). A tó körül körbe-körbe elég nagy hegyek vannak, annyira nem extra azért, vannak szebb tavak a világon, de mégis valahogy nagyon jó volt az egész hangulata, a sok-sok cölöpön álló házzal, csatornákkal, vízinövényekkel. Csak ketten voltunk a hajón, először valami szövőműhelybe vitt minket a srác, ahol kb. öt percet töltöttünk és az pont elég is volt, utána meg egy ezüstműhelybe. A műhely része itt sem volt sokkal érdekesebb, viszont a fiú, aki fogadott minket végre jól tudott angolul, úgyhogy vele elvoltunk kicsit. Mesélt a közelgő választásokról, meg hogy elég durva környezetrombolás megy a tónál, és nem tudni, hogy ezért-e vagy másért, mondjuk a klímaváltozás miatt, de évről évre alacsonyabb a vízszint, ami nagy szívás nekik. Meg, hogy a környező országokkal azért nem egyszerű a viszony, Kína pl. annyira nem örül ennek az egész nyitás dolognak és vannak is villongások északon (mi oda nem megyünk). Ja és Arsenal szurkoló volt, úgyhogy végül vettünk is valamit =) egyébként vicces mennyire népszerű itt az európai foci, úgyis nézik sokat hogy itteni idő szerint éjjel kettőkor kezdődnek a meccsek. 

Utána egy Inthein nevű pagodához/faluhoz mentünk, ahova kis csatornákon át vezetett az út, ez volt a hajókázás talán legjobb része. Gyönyörű idő volt, és egy ponton azt vettük észre hogy már jó ideje csak vigyorgunk ok nélkül. Intheinben felsétáltunk a pagodákhoz, arról került is fel jó sok kép, egy dombtetőn sok száz kisebb nagyobb méretű pagoda, folyamatosan csilingelve, háttérben a vöröses színű földdel meg hegyekkel – elég idilli volt. Aztán visszaslattyogtunk a hajóhoz, még beugrottunk a hosszúnyakú nőkhöz – az elég illuzióromboló volt, gyakorlatilag egy bolt volt, ahol ült két szerencsétlen öregebb néni meg valami hangszeren játszott három fiatalabb és kb. ennyi, azt hittük van egy egész falujuk vagy valami, nem egy ilyen kétszobás kiállítóterem kb.

Az ugrómacska kolostorra már nem maradt idő, de azt mondták, a cicák már úgysem ugranak. (ez egy olyan kolostor volt, ahol a szerzetesek megtanították karikákon átugrálni a macskákat, annyira nem extra, de ha már ott vagyunk megnéztem volna). Szerzetest annyira sokat amúgy nem láttunk, itt sötétvörös ruhát viselnek főleg, nem narancssárgát, és ami nagyon vicces, vannak lány szerzetesek is, ők rózsaszínben tolják.  Az útikönyvek szerint kb. 300 ezer felnőtt és 200 ezer gyerek szerzetes van (de nagyon sokan csak egy időre állnak be, mint egy kvázi sorkatonaság), ami azért nem kevés, de végül is egy kb.60 milliós országról beszélünk.

Végül megvártuk a tavon a naplementét, ami elég szép volt, és megcsinálhattam volna a klasszikus halászember-háttérben-a-lenyugvó-nappal képemet, ha a mi csónakosunk nem dönt úgy, hogy egy olyan halászt követ, aki még lábbal evezni se tudott rendesen, nemhogy produkálja magát hálóval a hülye turistának.

Másnap bicajt béreltünk, és azzal indultunk el a második napra a tó körül. Sok izgalmas nem történt, de elég hangulatos volt, tájkép bivalyokkal, vízimadarakkal, cölöpházakkal. Ami jópofa, hogy úgy van megoldva, hogy egy ponton át tudsz hajózni a túloldalra egy ilyen long-boattal, kb. mint egy komppal, felpakolva a bringákat. A túloldalon kajáltunk is valamit, aztán tekertünk tovább, vissza a városba, aztán egy kávé után a szállásra – kellemesen elfáradva. Este még bementünk kajálni valamit, bár a végére úgy éreztem, most jó pár napig nem akarok biciklire ülni, azért sejthető hogy nem a legmodernebb bringákat vágták hozzánk, bár legalább (agy)váltó volt rajtuk. Utána még betoltunk egy 6,6 decis Tiger sört és ki is dőltünk.

Egyelőre kajákból jókat eszünk, a vietnami/thai szintet nem üti meg a burmai konyha, de azért egész kellemes, kicsit egyszerűnek tűnik sokszor és mintha valahogy nem lenne annyira jól megfűszerezve. Ami jó, hogy a sok kisebbség miatt mindenféle konyha van, az Inle-tónál kifejezetten jókat ettünk, egyszer egy dimsum bárban, egyszer meg valami hagyományos burmait – többek között valami eszement jó, zöldtea-levél saláta néven futó cuccot, amiben mindenféle zöldség meg magvak voltak és kivételesen iszonyú jól volt fűszerezve. Yangonban kétszer ettünk normálisan, az egyik burmai volt, kicsit kifőzdeszerű, nem rossz, de nem annyira extra, a másik meg a már említett Coffee Circles, ahol a kaja is nagyon jó volt, de inkább nemzetközi. Ma pedig itt Kalawban nepálit, mert itt egész nagy nepáli+indiai kisebbség él, akik még a gyarmati vonatépítés időszakában ittragadtak leszármazottai. Persze kajálás közben néha menetrendszerűen elmegy az áram, de erre fel vannak készülve, nem csak a puszta hangulatért raknak gyertyát minden asztalra. 

 Majd rakok fel a kajákról is képeket előbb-utóbb. 

Ami hiányzik nagyon a normális kávé, Yangonban még lehetett szerezni, de azóta csak ilyen híg löttyöt sikerült és nagyon innánk már valami korrektet – remélhetőleg Baganban majd ilyen hely is akad. 

Most Kalawban vagyunk, holnap túrázunk, este pedig indul az újabb éjjeli busz Baganba - de most elvileg nem kell átmenni hegyeken...szóval kb. két nap múlva jelentkezünk.