Kalawban egy órával később ugyan, de befutott a buszunk,
előtte még ettünk egy dél-indiai helyen valószerűtlenül sok elemből álló vacsit
– úgy hoztak ki ötféle szószt meg négyféle köretet, hogy gyakorlatilag
mindketten egy-egy főételt rendeltünk csak. Aztán néztük várakozva, ahogy
begördülnek a szebbnél szebbnek tűnő buszok, mire befutott a mienk is – a
vártnál egy jóval lehangolóbb darab, elég szűk ülésekkel. Ennek ellenére az út
annyira nem volt vészes, tele volt külföldiekkel, például a kb 12-13 fokban
fagyoskodó papucsos ausztrálokkal, és hála az égnek annyira kanyargós se volt,
úgyhogy egész sokat aludtunk. A késés ellenére hamarabb is odaért, hajnali fél
négyre már Baganba értünk. Itt megtört az eddigi jószerencsénk és a szálloda
teljesen tele volt, úgyhogy csak azt tudták felajánlani, hogy a medence szélén
a pihenőágyakat összetolnak és akkor azon heverészhetünk. Kicsit el is szunyókáltunk,
aztán olyan fél hat körül rájöttem, hogy fázom, úgyhogy elindultam valami
plédet szerezni. Azt nem tudtak adni, de adtak pár törülközőt, meg közben
összetalálkoztam két sráccal, akik épp napfelkeltét nézni indultak. Az egyikük,
Mario kicsit sóhajtozott, amikor válaszoltam a kérdésére, hogy egy másik
lánnyal vagy egy fiúval utazom-e, de aztán nagyon cuki volt, mert öt perccel
később megjelent a medencénél, hogy igazából az ő szobájában két ágy van és az
egyiket nem használja, úgyhogy ha gondoljuk, feküdjünk le ott, ő úgyis odalesz
egész nap. Úgyhogy befetrengtünk oda, aztán két óra múlva megjelent, hogy sorry, de kiderült hogy ez csak egy egyórás program
nem egész napos, úgyhogy ő vissza is jönne, mi meg kimásztunk a recepcióhoz,
ahol kiderült, hogy valaki épp kicsekkolt, úgyhogy lett is egy szobánk, hurrá. Még
otthonról lebeszéltem egy fickóval, hogy kilencre jön értünk lovaskocsival (ez
jó ötletnek tűnt, gondolván hogy punnyadtak leszünk a buszút után), de fél
tízig se jött senki. Nagy nehezen felhívattuk a recepcióról és kiderült, hogy
nem is fog jönni, ami elég idegesítő volt, úgyhogy a bagani első nap elég
nehézkesen indult. Végül a szállodából szereztek nekünk egy másikat, úgyhogy
tíz körül végül nekivágtunk a romoknak.
Bagan volt előzetesen talán az út egyik legjobban várt
része, rengeteg gyönyörű templom és pagoda egy kb 50 négyzetkilométeres
területen, kisebbek és nagyobbak, a legrégebbiek kb. ezer évesek. Fénykorában
állítólag vagy 10000/4000 (wikipedia/útikönyv =) templom és pagoda állt itt, mostanra
kb 2000 maradt, mondjuk nem számoltuk meg.
Nagyon durva egyébként, hogy mennyire felkapott úticél lett
Burma, csomó szállásunknál teltház volt, szóval itt kicsit nehezebb azt
megtenni mint Ázsiában máshol, hogy csak úgy nekiindul az ember, az Inle-tónál
is volt olyan útitársunk aki ott szembesült vele, hogy nincs hely, és most
mikor Pyayba értünk éjfélkor, akkor is eljött velünk három kínai, hogy hátha,
és itt se volt szabad szoba, ahol most lakunk.
Ez úgy kapcsolódik ide, hogy emiatt hogy lógva hagyott minket a guide,helyben
próbáltunk másnapra guide-ot szerezni, és több helyen is mondták, hogy
egyszerűen nincs szabad guide, meg az árakon is látszott, hogy Baganban nagyon
pörög ez a turistabiznisz.
Szóval a lovaskocsira felpattanva én elnyúltam hátul, Dani
pedig a bakon ült a vezető mellett, aki azért szerencsére helyi viszonyokhoz
képest egész jól tudott angolul, úgyhogy azért tudod mesélni ezt azt. Elvitt
minket első körben a leghíresebbekhez, majd rakok fel képeket, gyönyörűek
voltak. Mostanában a száraz évszak vége
van, ezért elég poros és száraz minden, elképesztő lehet, amikor tényleg minden
zöld és csak köröskörül kiemelkedik ez a sok, főleg vörös templom, így is
lenyűgöző volt. Az is jó, hogy mivel ilyen nagy területen oszlik el, ezért mégsincs
az embernek tömegnyomor érzése, általában minden templomban, amire
fel/bementünk rajtunk kívül 5-10 turista volt, a kisebbeknél még annyi se.
Bagan alapsztorija az egyébként, hogy egyszervoltholnemvolt
egy burmai nagy király, aki meghallotta a nép szavát, hogy keressen nekik egy
menő új vallást. Ő körülnézett a környéken, és megtetszett neki a buddhizmus,
ezért Mon (a mai Mianmar és Thaiföld déli, illetve északi részén elterült
állam) királyától kért szerzeteseket és építészeket, de elhajtották. Erre
hadsereggel ment vissza és legyőzte Mont, megszerezve, amit akart, ráadásul
menet közben meghódítva a déli országrészt is. Az így szerzett vagyonból,
részben győzelmi áldozatként kezdett több templomot is építeni Baganban, utódai
meg folytatták a dolgot, amíg az egyikük ki nem végeztetett néhány mongol
követet. Ez akkoriban elég rossz ötletnek számított, és válaszul meg is
érkeztek Dzsingiszék, akik véget vetettek az első Burmai Birodalom és ezzel
Bagan virágzásának.
Újkori történelmére az egyik legnagyobb csapást az
jelentette, hogy földrengés veszélyes zónában fekszik, és ezek közül az egyik, az
1975-ös annyira súlyosnak bizonyult, hogy több nagy templom is javíthatatlanul
károsodott. (a világháborút egész jól megúszta, bár harcok folytak a területén
de arról sikerült lebeszélni a japánokat arról, hogy lebombázzák). A másik
legnagyobb kárt a kormány okozta, ahogy a másnapi guide-unk megfogalmazta ’our
genius government”, akik nemes egyszerűséggel pl lebetonozással és hasonlókkal
álltak neki renoválni, ezen például az addig itt működő Unesco annyira fel is
húzta magát, hogy kivonult és Bagan azóta sem a világörökség része.